Egyesületünk 2015-ben elérkezettnek látta az időt, hogy tevékenységét országos szintűvé tegye. Ennek érdekében konferenciát szerveztünk azzal a céllal, hogy minél több szakemberrel, illetve érdeklődő laikussal megoszthassuk tapasztalatainkat, ismertessük eddigi eredményeinket. Másrészt nem titkolt tervünk, hogy az eddigi lokális kuvikvédelmi és kutatási tevékenységünket (Kiskunság) koordinátorok bevonásával kiterjesszük az ország minél nagyobb hányadára.

Helyszín: Kunszentmiklós Kisbojtár Vendéglő és Panzió

Időpont:2015. november 14-15.

Résztvevők: 51 fő

     Munkacsoportunk a két nap folyamán mintegy 50 kuvikodút helyezett ki, helyezett át és javított meg. Erre a természetvédelmi tevékenységre építettük rá a konferencia programját, így szombat este 3 előadást hallgathattak meg a résztvevők:

A kuvik hazai- és nemzetközi természetvédelme napjainkban(Hámori Dániel)

Gyűrűzési eredmények a Kiskunságban(Csortos Csaba Ádám)

A kuvikok természetvédelmi helyzete Romániában(Daróczi Szilárd)

Az előadások

 

     A konferencián többen vállaltak regionális koordinátori feladatot a hazai kuvikvédelemben. Ha érvényesülnek elképzeléseink, néhány év alatt országos lefedettségű hálózat jöhet létre, országos adatbázissal. További jó hír, hogy a résztvevők mintegy félszáz odút rendeltek egyesületünktől, melyek az ország több, még kuvikvédelmileg érintetlen területekre kerülhetnek ki, így a gyakorlati védelemben is előre léptünk. Az előadások után éjszaka 4 kuvikrevírben próbáltunk kuvikot fogni, 2 helyen sikerrel jártunk.

Csoportkép a résztvevőkkel

 

     Vasárnap délelőtt közösen helyeztünk ki odúkat, így a részvevők gyakorlatban is láthatták, hogyan, miként kell szakszerűen kihelyezni a mesterséges költőládákat. A résztvevők visszajelzései rendkívül pozitívak voltak, fontolgatjuk, hogy jövőre is rendezzünk hasonló tematikájú konferenciát.

A konferenciáról részletesebben a Heliaca madártani szaklap 2015-ös számában olvashat.

Joomla templates by a4joomla